Mesterné Gálfi Ildikó közel három és fél évtizedes szakmai pályafutása során a szociális képzés és vizsgarendszer területén végzett elkötelezett, magas színvonalú munkát. Pályáját pedagógusként kezdte, majd az országos feladatokat ellátó Népjóléti Képzési Központ alapításától részt vett a szociális képzések szervezésében. Az ezt követő intézményi átalakulások során is folyamatosan a területen maradt: konferenciák, képzések és vizsgák szervezésében vállalt meghatározó szerepet, 2014-ben például 1850 fő nevelőszülő vizsgáztatásának megszervezése fűződött a nevéhez, későbbi vizsgaszervezői munkája nyomán pedig közel tizenötezer szociális szakképesítésről kiállított bizonyítvány született meg. Jelenleg a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetben dolgozik, ahol a szociális ágazati képzések vizsgáinak szervezése, a nevelőszülői tanfolyamokhoz kapcsolódó feladatok, valamint további szakmai képzések koordinációja tartozik munkaköréhez.
Reményi Csaba szakmai életútját évtizedeken átívelő, sokrétű szociális és gyermekvédelmi munka jellemzi. Pályafutását az alapellátásban kezdte családgondozóként, majd kórházi szociális munkásként segítette a rászorulókat, ezt követően pedig a gyermekvédelem területén teljesedett ki szakmai pályája. Öt éven át vezette az Országos Szakértői Bizottságot, később az SZGYF gyermekvédelmi osztályának vezetőjeként dolgozott, miközben a speciális szükségletű gyermekek támogatásában és a társszakmákkal való együttműködés erősítésében is kiemelkedő szerepet vállalt. Fontos érdeme a fogyatékosságügyi tanácsadói hálózat létrehozásában és működtetésében végzett munkája is. Jelenleg a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet gyermekvédelmi szakértőjeként végzi feladatait.
A Miniszteri Elismerő Oklevél méltó visszajelzése mindkét szakember kiemelkedő, példamutató és a szociális, illetve gyermekvédelmi terület fejlődését szolgáló munkájának. Az elismeréshez ezúton is szívből gratulálunk.